Elérkezett a Lámpások első évadának fináléja, és a készítők nem próbálták az utolsó pillanatban teljesen átalakítani a sorozat hangulatát, így egy alapvetően feszült, karakterközpontú és nyomozós epizódot kaptunk, amely elsősorban a történet fontos kérdéseire ad választ.
Éppen ez a finálé legnagyobb erőssége – illetve a legnagyobb gyengesége is talán.
Nem egy látványorgia a finálé
Aki egy klasszikus szuperhősös évadzárót vár, az könnyen meglepődhet. A Lámpások utolsó része nem akar mindenáron hatalmas akciójelenetekkel és látványos CGI-orgia formájában búcsúzni. A fináléban a sorozat ismét kissé „lekapcsolja” a szuperhősös oldalát. A hangsúly sokkal inkább a beszélgetéseken, a konfliktusokon és az évad során felépített rejtély végső kibontásán van.
Ez azonban nem feltétlenül hiba.
A sorozat nem próbál az utolsó részben hirtelen látványos képregényfilmmé változni. A finálé ugyanabban a tónusban marad, amelyben az évad eljutott idáig.
Én pedig ebben a kérdésben valahol a kettő között vagyok: örülök, hogy nem lett belőle erőltetett CGI-orgiába torkolló finálé, de közben egy-két igazán nagy Zöl Lámpás-pillanat azért még elfért volna.
A rejtély kapja a főszerepet
Az epizód legfontosabb feladata természetesen az, hogy lezárja az évad központi rejtélyét, és ezen a téren a finálé alapvetően jól teljesít.
A korábban elhintett részletek több ponton összeállnak, miközben a készítők nem próbálják egyetlen nagy magyarázó monológgal elintézni az egészet. A válaszok fokozatosan érkeznek, ami jót tesz a feszültségnek.
Különösen működik, hogy a megoldások nem kizárólag a „ki volt a tettes?” kérdésére koncentrálnak. A szereplők motivációi és a döntéseik következményei is fontos szerepet kapnak, így a finálé nem pusztán egy nyomozás végére tesz pontot.
John Stewart és Hal Jordan kapják a legjobb pillanatokat
A finálé legerősebb részei egyértelműen azok, amikor John Stewart és Hal Jordan kerülnek a középpontba.
Aaron Pierre és Kyle Chandler továbbra is remekül működnek együtt, és az utolsó epizódnak is jót tesz, hogy nem akarják mindenáron túlmagyarázni a kapcsolatukat.
A két karakter közötti feszültség, a különböző nézőpontok és az egymás iránt kialakult bizalom sokkal fontosabbá válik, mint bármilyen látványos akciójelenet.
A finálé legjobb pillanatai emiatt nem feltétlenül azok, amikor történik valami nagy, hanem amikor a karaktereknek dönteniük kell.
A lezárás nem akar mindent megválaszolni
Egy évadzárónál mindig veszélyes játék, hogy mennyit zárjunk le és mennyit hagyjunk nyitva.
A Lámpások ebből a szempontból jól egyensúlyoz. A fő történetszál megkapja a lezárását, így nem maradunk azzal az érzéssel, hogy egy félbehagyott történetet láttunk.
Közben azonban maradnak olyan lehetőségek és kérdések, amelyek egy esetleges folytatásban továbbvihetők. Ez különösen fontos a DCU szempontjából, hiszen a sorozatnak nem feltétlenül csak önmagában kell működnie.
A finálé azonban szerencsére nem esik abba a hibába, hogy tíz új rejtélyt dobjon be az utolsó öt percben pusztán azért, hogy legyen miről beszélni a következő évad előtt.
Akkor most jó finálé lett?
Igen – de nem mindenkinek ugyanazért.
Ha valaki egy hatalmas, képregényes szuperhősfinálét várt, annak lehet némi hiányérzete. A sorozat egyszerűen nem erre helyezi a hangsúlyt.
Ha viszont egy olyan évadzárót akartunk, amely lezárja az évad történetét, elvarrja a fontosabb szálakat, és karakterközpontúan tesz pontot a végére, akkor a finálé teljesíti a feladatát.
Számomra a legnagyobb pozitívum az, hogy nem éreztem szükségét annak, hogy nagyobbnak mutassa magát, mint amilyen valójában. A készítők bíztak a történetben és a karakterekben.
Ugyanakkor egy kicsivel több Zöld Lámpás-látvány még magasabbra emelhette volna az utolsó részt.
Összességében egy erős, feszült és következetes évadzárót kaptunk, amely nem tökéletes, de méltó lezárása az első évadnak.
