A Marvel ezúttal ismét egy szokatlanabb történettel próbálkozik: a WandaVízió és a Mindvégig Agatha után megérkezett a VízióKüldetés, amely Vízió történetét viszi tovább, miközben a mesterséges intelligencia, az emlékezet és az identitás kérdéseit boncolgatja. Az első két epizód alapján van miért bizakodni, de a sorozat tempóján még lenne mit javítani. A hangulata kifejezetten tetszik, Paul Bettany remekül hozza az érzelmeit kereső Víziót, James Spader pedig Ultronként ismét bizonyítja, mennyire jól áll neki ez a szerep. Ugyanakkor az epizódonkénti nagyjából egyórás játékidő néha hosszabbnak érződik a kelleténél.

Vízió és a mesterséges intelligenciák: a sorozat legszórakoztatóbb része

Számomra eddig a sorozat hangulata működik a legjobban. A VízióKüldetés nem akar egyszerűen egy újabb szuperhősös akciósorozat lenni, hanem időt szán arra, hogy bemutassa, miként próbálja Vízió újraértelmezni önmagátés a múltját. Ez a megközelítés jól illik a karakterhez, akinek története mindig is többről szólt a képességeinél.

Paul Bettany továbbra is remek választás a szerepre. Vízió mostani állapota lehetőséget ad neki arra, hogy egy kissé távolságtartóbb, bizonytalanabb oldalát mutassa meg, miközben a karakter gondolkodásmódja és sajátos humora is megmarad. Különösen azok a jelenetek működnek jól, amelyekben a környezetében lévő mesterséges intelligenciákkal kerül kapcsolatba. Az interakcióik egyszerre szórakoztatóak és érdekesek, ráadásul a különböző személyiségek miatt a párbeszédek sem válnak egyhangúvá.

A digitális környezetben játszódó jeleneteknek megvan a maguk sajátos bája, és jó látni, hogy a sorozat nem kizárólag a látványos akcióra épít. A mesterséges intelligenciák közötti dinamika könnyedebb pillanatokat hoz a történetbe, miközben a háttérben továbbra is ott húzódnak az identitással és az emlékekkel kapcsolatos komolyabb kérdések. Számomra ez az egyik legérdekesebb irány, amelyet a sorozat követhet.

James Spader visszatérése külön öröm

James Spader Ultronként ismét azt nyújtja, amit vártam tőle. Már önmagában az is sokat hozzáad a sorozathoz, hogy újra hallhatjuk a hangját ebben a szerepben, de a karakter jelenléte ennél jóval többet jelent. Ultron és Vízió párbeszédei azért működnek, mert két eltérő nézőpont találkozik bennük: miközben mindketten mesterséges intelligenciák, egészen másként gondolkodnak az emberiségről és annak értékéről.

Spadernek nem kell minden jelenetben fenyegetőnek lennie ahhoz, hogy magára vonja a figyelmet. A sajátos humora, a nyugodt előadásmódja és a mondatai mögött megbújó fenyegetés együtt teszik igazán szórakoztatóvá Ultront. Bettanyval közös jeleneteik az első két rész legerősebb pillanatai közé tartoznak, és remélem, hogy a folytatásban még több lehetőséget kapnak arra, hogy kibontakozzon a kettejük közötti dinamika.

Néha túl hosszú az egyórás játékidő

Ami viszont kevésbé működik számomra, az a tempó. Az első két epizód nagyjából egyórás játékideje néhol indokolatlanul hosszúnak érződik. Nem arról van szó, hogy folyamatos akcióval kellene fenntartania a figyelmet, hiszen a lassabb, elgondolkodtatóbb történetvezetés kifejezetten jól áll neki. Inkább az a probléma, hogy egyes jelenetek a kelleténél tovább időznek ugyanazon gondolatok vagy információk körül.

Vízió múltjának és jelenlegi helyzetének megértése természetesen fontos, különösen azért, mert a sorozat a WandaVízió és a Mindvégig Agatha eseményeihez is kapcsolódik. Ugyanakkor a korábbi történések ismételt felidézése és a hosszabb magyarázó párbeszédek időnként visszafogják a lendületet.

A második epizód ugyanakkor már több lendületet visz a cselekménybe, így bízom benne, hogy a folytatásban jobban összeáll majd a ritmus. Néha egy feszesebbre vágott epizód sokkal többet segítene a feszültség fenntartásában.

Megéri folytatni?

Az első két epizód után nálam egyértelműen igen a válasz. A hangulata eltalált, Paul Bettany továbbra is remek Vízióként (pláne, hogy lényegében egy új „verzióját” alakítja), James Spader pedig Ultronként az egyik legszórakoztatóbb eleme a sorozatnak. A mesterséges intelligenciák közötti interakciók üde színfolt a történetben.

A legnagyobb fenntartásom egyelőre a játékidő és a tempó: az egyórás epizódok néhol hosszabbnak érződnek, mint amennyit a történet indokolna. Ha a sorozat a következő részekben feszesebbé válik, miközben megőrzi a sajátos hangulatát és a karakterek közötti remek dinamikát, akkor egy igazán érdekes szériává nőheti ki magát.

A sorozat első két epizódja már streamelhető a Disney+-on

Nektek hogy tetszik eddig a sorozat? Neked melyik karakter vagy jelenet tetszett eddig a legjobban?